SPORTTÁBOR

 Közkívánatra ismét sporttábort szerveztünk!

         Augusztus első hetében hétfő reggel az Epresből autóbusszal indultunk. Sok gyereknek idén ez volt az első utazása a Balatonhoz. A szülők örültek, hogy a nyár közepén egy hétre megoldódott a gyerekek felügyelete.

Első megállónk a Kis-Balaton mellett, a kápolnapusztai bivalyrezervátumban volt, ahol Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája található. A nagy melegben kissé lusták voltak az állatok, de a gyerekeknek így is nagy örömöt jelentett ilyen közelről látni ezeket a hatalmas jószágokat.

Ezután elfoglaltuk Balatonbogláron a szállást. A gyerekek és a kísérő tanárok is elcsodálkoztak, milyen szép, ápolt partszakasz közelében volt a szállásunk, melyet csak egy sétány választott el a parttól. Emellett számtalan – tiszta és rendezett – sportolási lehetőség közül lehetett választani közvetlenül a part mellett. A frizbizés, a lábtenisz és a strandröplabda volt a legnépszerűbb a gyerekek körében, a reggeli tornát így nem is hiányolták … Délután nagyot fürödtünk a kellemes és meglepően tiszta vízben.

Este hajókiránduláson vettünk részt, a gyerekek ámultak, milyen szép is a Balaton és környéke. A naplementét is a tó közepén csodálhattuk meg. Szerdán délelőtt ismét a fürdésé volt a főszerep, délután pedig kézműveskedtünk. Szebbnél szebb alkotások készültek, köszönjük a támogatást Vecsés Város Önkormányzatának és a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola vezetőségének, hogy hozzá járultak programjaink színesebbé tételéhez. A nap zárásaként egy nagy séta várt ránk melynek végén természetesen mindenki kezében ott volt a nyár elkerülhetetlen „kelléke”: a fagyi. Csütörtökön felsétáltunk a Gömbkilátóhoz, ahonnan a legszebb kilátás volt a Balatonra, boboztunk és a hófánkot is kipróbáltuk. Az este a szórakozásé volt, a gyerekek számos vetélkedőben tehették próbára magukat, majd utolsó est lévén Retro Discóval zártuk a tábort. Nagy meglepetésünkre a gyerekek szinte minden olyan zenét ismertek, melyekről azt hittük, nem is hallották még. Pénteken még volt alkalmunk a fürdésre, majd a csomagolás és az érzékeny búcsú következett a tábortól és a Balatontól, hogy élményekkel telve érkezzünk haza, és elkezdjük számolni, mennyi van még a jövő évi táborig. Köszönöm Konda Orsolya, Török Szilvia és Pozsár László kollégáimnak, hogy ismét a segítségemre voltak.

Horváth Rita testnevelő tanár Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola