Német nemzetiségi szavalóverseny

Német nemzetiségi szavalóverseny

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, valamint az Észak- Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége, /ÉMNÖSZ/ által meghirdetett és támogatott, vers és prózamondó verseny a német nemzetiségi és kétnyelvű iskolák számára, az idei tanévben is megrendezésre került, új szervezési formában. Nem voltak körzeti elődöntők, az iskolai válogatók győztesei a megyei versenyen folytatták a megmérettetést. Az alsós korosztály Budaőrsön, március 2-án, a felsősök Pilisvörösváron, március 28-án.

Szövegtudásban, szép kiejtésben, hangsúlyozásban, kiváló előadásmódban versenyezhettek a különböző iskolákból érkező, nagy létszámban részt vevő gyerekek.

Az 1.-2.-os korosztályban Csikász Nagy Emma, Falkasfalvi Réka, Kun Csenge, Süli Bence, Ghassemi Najed Dániel, Szili Barnabás képviselte iskolánkat. A 3.-4. es korosztályban Tárnoki Bianka, Tauzer Emese, Vona Márton, Csányi Nikolett, Varga Máté, Ábrahám Benedek, Kment Ábel képviselte iskolánkat.

Ebben a korosztályban közel 100 gyerek versenyzett, így a verseny kétfordulós volt. Büszkék vagyunk 4. osztályos tanulóinkra, akik ebben a nehéz mezőnyben kiválóan teljesítettek, kevéssel maradtak le az országos döntőbe jutásról. /az első 5 helyezet a továbbjutó/ Kment Ábel 6., Csányi Nikolett 8., Ábrahám Benedek 9. helyezést ért el.

A felső tagozatos korosztályt: Varga Tamás, Ondrik Veronika, Pámer Vince, Pekár Zoltán képviselte. Gratulálunk Pámer Vince 7. osztályos tanulónak, aki kiváló versmondásával 2. helyezést ért el, így Ő az országos döntőbe is bejutott. /Konda Orsolya tanítványa/

Minden évben vannak olyan tanulóink, akik vállalkoznak arra a nehéz feladata, hogy német nyelvjárásban tanulnak meg verseket, történeteket, így ápolva a német nyelvi hagyományokat.

Mundart kategóriában:

Tóth Berényi Adél, Nagy Brunner Szabina, Böckl Liza, Iskók-Fenyvesi Luca, Boros Nélia Dóra, Farkasfalvi Lili, Győri Zsófia, Kollár Maja, Kiss Liza, Fazekas Liza az alsó tagozatos korcsoportban, Frühvirt János, Fazekas Fanni, a felsős korcsoportban képviselték iskolánkat.

Kiváló eredményt ért el Istók-Fenyvesi Luca 1.a osztályos tanuló és Kiss Liza 4.a osztályos tanuló, akik 1. helyezésükkel a korosztályukban az országos döntőbe jutottak. Gratulálunk nekik! /Magyarné Kárpári Erzsébet tanítványai/

Köszönet a felkészítő nevelők munkájáért. Hirschné Faragó Tünde, Eszenyiné Varga Zsuzsanna, Gombosné Simon Amanda, Feketéné Kovács Viktória, Zehetmayer Adrienn, Magyarné Kárpáti Erzsébet, Fazekasné Gombár Mónika, Konda Orsolya, Virrasztó Gyöngyi.

További szép eredményt és sikeres versenyzést kívánunk az országos versenyen!

Magyarné Kárpáti Erzsébet
munkaközösség vezető