1956. OKTÓBER 23-RA EMLÉKEZTÜNK A GRASSALKOVICH ISKOLÁBAN
1956. október 23-ra emlékeztünk a Grassalkovich iskolában
„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén.”
Mindszenty József (1956)
Ennek a szabadságharcnak állítottunk emléket október 20-án.
A kezdőképek az őszt idézték hulló falevelekkel, őszi tájképekkel és Was Albert versével. A műsor első felében 1956 október 23-t megelőző viszonyokat elevenítettük fel. A színpadon játék közben a szüleiket figyelő gyerekek jelentek meg, akik nem értették, hogy szüleik miért beszélnek halkan, hogy miért van félelem a szemükben, és megdöbbenve nézték, hogy édesapjukat egyszerűen elviszik otthonról idegen emberek. Ezután férjüket elvesztett anyák meséltek párjaik ártatlanságáról. Később előkerültek a röplapok, az egyetemisták által megfogalmazott 16 pont, végül a fegyverek, melyeket gyerekek tartottak a kezükben. Egy tank is behatolt a tömegbe, és a veszteséget is bemutatták a diákok.
Az előadás végén egy ima hangzott el, melyben arra kérték az angyalokat, hogy szórják a béke ezüstporait a magyarokra, ami meg is történt.
A műsorban 43 diák vett részt. A teljes 5.b osztály a 6.b és a 8.b osztály néhány tanulójával kiegészülve.
A hősök addig élnek, amíg emlékeznek rájuk! Mi tisztelettel és csodálattal emlékszünk vissza elődeink tetteire. Szellemük ma is él. Példát mutat mindannyiunknak.
Gáspárné Hatvani Gabriella
az 5.b osztályfőnöke
a műsor összeállítója és betanítója